Az Apostolok Cselekedetei 12:10-13 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

10. Elmentek az első, majd a második őrség mellett is. Amikor elérkeztek a vaskapuhoz, amely a városba vezet, a kapu magától kinyílt előttük. Így az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt.

11. Péter csak ekkor értette meg, mi történt vele. Ezt mondta: „Most már igazán látom, az Úr értem küldte angyalát, hogy kiszabadítson Heródes hatalmából. A zsidók rosszat akartak nekem, és remélték, hogy az meg is fog történni. De Isten ezektől is megszabadított.”

12. Amikor ezt Péter megértette, Mária házához ment, ahol sokan együtt imádkoztak. Mária János anyja volt. Jánost Márknak is hívták.

13. Péter kopogtatott a kapun, mire kijött a házból egy Rodé nevű szolgálólány.

Az Apostolok Cselekedetei 12