5. Isten nem angyalokat választott ki arra, hogy a következő világ-korszakban uralkodjanak. Erről a következő korszakról beszélünk most.
6. Az Írásban ez található:„Micsoda az ember, hogy törődsz vele, Istenem,vagy az ember fia, hogy gondolsz rá?
7. Rövid időre alacsonyabb rangúvá tetted az angyaloknál,azután megkoronáztad őt dicsőséggel, méltósággal,
8. és mindent uralma alá helyeztél.” Zsolt 8:4-6Amikor Isten mindent Jézus Krisztus uralma alá helyezett, nem hagyott ki semmit. Igaz, most még nem látjuk, hogy minden az ő uralma alatt van.
9. Azt azonban látjuk, hogy Isten dicsőséggel és méltósággal koronázta meg Jézust, aki rövid ideig valóban alacsonyabb rangú volt az angyaloknál. Azért kapta ezt a dicsőséget, mert szenvedett és meghalt. Isten kegyelme miatt kellett Jézusnak meghalnia minden emberért.
10. Isten teremtett mindent a világon, és minden az ő dicsőségére szolgál. Mivel Isten sok fiát be akarja vezetni a dicsőségébe, ezért Jézust a szenvedései által tette tökéletessé. Ez így volt helyes, mert Jézus az, aki Isten fiait bevezeti a dicsőségbe.
11. Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja. De mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli őket Jézus a testvéreinek nevezni,
12. hanem azt mondja:„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.” Zsolt 22:23