1. Ezután ismét láttam: egy angyal szállt le a Mennyből. Kezében tartotta a feneketlen mélység kulcsát és egy nagy láncot.
2. Foglyul ejtette a Sárkányt, azt a Régi Kígyót, aki az Ördög vagy más néven a Sátán, és megkötözte a lánccal ezer évre.
3. Azután ledobta a feneketlen mélységbe, a lejáratot pedig bezárta és lepecsételte. Azért tette ezt, hogy a Sárkány ne tudja többé becsapni a népeket, amíg az ezer év le nem telik. Ezer év múlva a Sárkányt egy kis időre még szabadon kell majd engedni.
4-5. Azután trónokat láttam. Akik rajtuk ültek, hatalmat kaptak, hogy ítéljenek. Láttam azoknak az embereknek a lelkeit is, akiket lefejeztek a Jézusról való tanúskodásuk és Isten üzenetének hirdetése miatt. Ezek nem imádták a szörnyeteget, sem annak szobrát, és nem engedték a homlokukra vagy a kezükre tenni a szörnyeteg jelét. Ezek az emberek feltámadtak, és ezer évig együtt uralkodtak Krisztussal. Ez az első feltámadás.A többi halott még nem támad fel, amíg le nem telik az ezer év.
10. A Sátánt pedig, aki becsapta a népeket, bedobják a tűz-tóba, amelyben kén ég. Így a Sátán is oda kerül a szörnyeteg és a hamis próféta mellé, ahol éjjel-nappal, örökkön-örökké kínozzák őket.
11. Azután láttam egy hatalmas, fehér trónt, amelyen ült valaki. Előle elfutott a föld és az ég, és nyomtalanul eltűntek.
12. Majd láttam: a trón előtt halottak álltak, nagyok és kicsik. Majd könyveket nyitottak ki. Ítéletet hirdettek a halottak felett: mindenkinek a saját tettei alapján, amelyek a könyvekben voltak feljegyezve. Azután kinyitottak egy másik könyvet is, az Élet Könyvét.
13. A tenger kiadta a benne levő halottakat, ugyanígy a Halál és a Hádész is kiadták a náluk levő halottakat. Minden egyes embert a tettei szerint ítéltek meg.
14. Ezután a Halált és a Hádészt is bedobták a tűz-tóba. Ez a második halál: a tűz-tó.
15. Ha valaki nem volt beírva az Élet Könyvébe, azt is bedobták a tűz-tóba.