19. Mert hiszen kell közöttetek szakadásoknak lenniük, hogy a kipróbáltak láthatókká legyenek köztetek.
20. Nos, amikor összejöttök egy helyre, nem az Úr vacsoráját eszitek.
21. Mert mikor esztek, ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, s így az egyik éhezik, a másik dőzsöl.
22. Hát nincsenek házaitok arra, hogy egyetek és igyatok? Annyira lenézitek az Isten egyházát s megszégyenítitek azokat, akiknek nincs? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek.
23. Úgy kaptam ugyanis az Úrtól, s azt tovább is adtam nektek, hogy Jézus az Úr azon az éjszakán, melyen elárulták, fogta a kenyeret
24. és miután hálát adott, megtörte azt és így szólt: „Ez az én testem, mely tiértetek van. Ezt cselekedjétek rám emlékezésül!”
25. Hasonlóképpen fogta a poharat is vacsora után, s ezt mondta: „E pohár vérem útján amaz új szövetség, valahányszor csak isztok belőle, ezt tegyétek rólam való megemlékezésül!”
26. Mert valahányszor eszitek ezt a kenyeret és isztok a pohárból, az Úrnak halálát hirdetitek, míg csak el nem jön.
27. Így hát, aki az Úrhoz méltatlanul eszi a kenyeret és iszik a pohárból, vétkezik az Úr testével és vérével szemben.
28. Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérből és igyék a pohárból.
29. Aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, ítéletet eszik és iszik magának.
30. Ezért van sok erőtelen és gyenge köztetek, és elég sokan alusznak is.