Pál Levele A Rómaiakhoz 28:22-26 Csia Lajos Biblia (CSIA)

22. Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. E felől a felekezet (szakadás, szekta) felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki.”

23. Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.

24. Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.

25. Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: „Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,

26. amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,

Pál Levele A Rómaiakhoz 28