Pál Levele A Rómaiakhoz 27:4-10 Csia Lajos Biblia (CSIA)

4. Onnan tengerre szállván Ciprus alatt vitorláztunk el, minthogy a szelek ellenkezőek voltak.

5. Miután a Cilicia és Pamfilia partját mosó tengert áthajóztuk, a liciai Mirába érkeztünk.

6. Ott a százados egy Itáliába tartó alexandriai hajót talált és arra felszállított bennünket.

7. Jó sok napig késéssel hajóztunk s alig tudtunk Knidusz közelébe jutni, s mivel a szél nem engedte, Szalmóné mellett Kréta alatt hajóztunk el,

8. de alig tudtunk mellette elhaladni. Majd egy bizonyos Szép Kikötőnek nevezett helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lászája városa.

9. Meglehetősen sok idő elteltével, s amikor már a miatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat:

10. „Férfiak, úgy veszem észre, hogy nemcsak a hajótehernek és a hajónak, hanem a lelkeknek, nekünk magunknak is bántalmunkkal és nagy kárunkkal jár majd a hajózás.”

Pál Levele A Rómaiakhoz 27