Pál Levele A Rómaiakhoz 27:30-35 Csia Lajos Biblia (CSIA)

30. Minthogy a matrózok azon voltak, hogy elmeneküljenek a hajóról, a mentőcsónakot le is eresztették a tengerbe, színlelve, mintha a hajó orráról horgonyokat készülnének kivetni.

31. Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg.”

32. Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták.

33. Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: „Már az étlen várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek.

34. Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni.”

35. Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett.

Pál Levele A Rómaiakhoz 27