Pál Levele A Rómaiakhoz 1:20-26 Csia Lajos Biblia (CSIA)

20. Meg van írva ugyanis a Zsoltárok Könyvében: Legyen hajléka pusztává: lakó ne éljen benne! Továbbá: Felügyelői hivatalát (püspökségét) más nyerje el.

21. Kell tehát, hogy valaki tanúbizonysága legyen az ő feltámadásának azok közül a férfiak közül, akikkel együtt jártunk az egész idő alatt, ameddig Jézus, az Úr ki-, és bejárt közöttünk,

22. tehát a János bemerítésétől fogva addig a napig, amelyen Jézus felvétetett tőlünk.”

23. Erre előállítottak két férfit: a Barsabásnak nevezett Józsefet, kinek Jusztusz (igazságos) volt a mellékneve és Mátyást,

24. majd ilyen szavakkal imádkoztak: „Te mindeneknek szívét ismerő Úr, jelöld meg, hogy e kettő közül kit választottál ki,

25. hogy elnyerje ennek a szolgálatnak és apostolságnak helyét, melyről Júdás félretért, hogy a saját helyére jusson.”

26. Sorsot vetettek rájuk és a sors Mátyásra esett, kit azután a tizenegy apostollal együvé számítottak.

Pál Levele A Rómaiakhoz 1