Pál Levele A Galatákhoz 8:7-18 Csia Lajos Biblia (CSIA)

7. Arra kérlek azonban titeket, hogy amiképpen minden bőségben jelentkezik nálatok: hit, szó, megismerés, mindenféle serénység, tőlünk felétek áradó szeretet, a jótékonyságnak ebben a kegyelmében is bőségetek legyen.

8. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgóságán át a ti szereteteteknek valódiságát is kipróbáljam.

9. Hiszen ismeritek a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

10. Véleményt is nyilvánítok e dologban: Nektek magatoknak van hasznotok belőle, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is már előbb, már tavaly óta elkezdtétek.

11. Most pedig fejezzétek be a cselekvést is, hogy amekkora készségetek volt az akarásra, a befejezés is abból legyen, amitek van.

12. Mert ha a készség megvan, az annak mértékében kedves, ami van, és nem annak mértékében, ami nincs.

13. Ne úgy legyen, hogy míg másoknak könnyebbségük támad, nektek nyomor, hanem egyenlően legyen.

14. A mostani időben a ti bőségetek egészítse ki amazok hiányát, hogy azután azok bősége pótolja a ti hiányotokat, hogy egyenlőség legyen,

15. aszerint amint írva van: „Annak, aki sokat gyűjtött, nem volt többje, s aki keveset gyűjtött, nem volt kevesebbje.”

16. Hála legyen Istennek, hogy Titusz szívébe értetek ugyanazt a buzgalmat adta,

17. mert elfogadta ugyan a bátorítást, de mivel ennél még nagyobb volt benne a buzgalom, önként ment el hozzátok.

18. Vele küldöttük el a testvért is, akit az örömüzenettel kapcsolatban szerte az összes eklézsiák magasztalnak.

Pál Levele A Galatákhoz 8