1. Hadd ismertessem meg veletek testvéreim azt a kegyelmet, melyet Isten Macedónia egyházainak adott,
2. hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó örömüket és mélységes szegénységüket őszinteségük gazdagsággá sokasította,
3. mert tanúja vagyok, hogy képességükhöz mérten, sőt képességükön felül is adakoztak, önként.
4. Sok kérleléssel könyörögve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek kiszolgálásában közösséget vállalhassanak.
5. De nemcsak annyit tettek, amennyit reméltünk, hanem még magukat is odaadták először az Úrnak, azután Isten akaratával nekünk is,
6. úgyhogy kérlelnünk kellett Tituszt, hogy ahogyan korábban elkezdte, úgy juttassa befejezéshez is a rátok vonatkozólag adott kegyelmet.