6. Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak,
7. sőt ellenkezőleg, mikor meglátták, hogy a körülmetéletlenek között az örömüzenet hirdetésével engem bízott meg Isten, mint Pétert a körülmetéltek között –
8. mert aki Péterben munkálkodott, hogy a körülmetéltek apostolságát végezhesse, az munkált bennem is a nemzetek között –,
9. szóval, mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé,
10. csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni.
11. Mikor azonban Kéfás eljött Antióhiába, szemtől szembe ellene álltam, mert ítélet alá esett.
12. Mielőtt ugyanis némelyek Jakabtól odajöttek volna, a nemzetekkel együtt evett, de mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól.
13. Együtt képmutatóskodtak azután vele a többi zsidók is, úgyhogy még Barnabást is magával ragadta képmutatásuk.
14. Mikor azonban megláttam, hogy az örömüzenet igazságához mérten nem járnak egyenes úton, mindenki füle hallatára ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó módra, hogyan kényszerítheted a nemzeteket zsidóskodásra?
15. Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők,