7. belé gyökerezve, rá épülve, hittől megszilárdítva, ahogy tanítottalak titeket, és túláradó hálaadással.
8. Vigyázzatok, hogy valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át zsákmányul ne ejtsen titeket, az emberi hagyományokhoz, a világ elemeihez tartva magát, és nem a Krisztushoz.
9. Mert testileg őbenne lakozik minden, ami az istenséget betölti,
10. titeket pedig ő tölt meg. Ő minden fejedelemségnek és fennhatóságnak feje.
11. Benne körül is metéltek titeket, ugyan nem kézzel csinált körülmetéléssel, hanem a hústestből való kivetkőztetéssel, a Krisztus körülmetélésével,
12. miután a bemerítés ővele együtt eltemetett bennünket. Őbenne, ővele együtt fel is támadtatok, éspedig az Isten ama munkájában vetett hiten át, mellyel Isten a Krisztust a halottak közül feltámasztotta.