Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 2:4-9 Csia Lajos Biblia (CSIA)

4. Azért beszélem ezt, hogy senki titeket rábeszélő szavakkal (hamis következtetésekkel) félre ne vezessen.

5. Mert ha húsommal távol vagyok is, de szellememmel örvendezve veletek vagyok, és látom rendeteket és a Krisztusban vetett hitetek szilárd voltát.

6. Nos hát, ahogy a Krisztus Jézust, az Urat elfogadtátok, úgy járjatok is most benne,

7. belé gyökerezve, rá épülve, hittől megszilárdítva, ahogy tanítottalak titeket, és túláradó hálaadással.

8. Vigyázzatok, hogy valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át zsákmányul ne ejtsen titeket, az emberi hagyományokhoz, a világ elemeihez tartva magát, és nem a Krisztushoz.

9. Mert testileg őbenne lakozik minden, ami az istenséget betölti,

Pál Első Levele A Tesszalonikaiakhoz 2