4. Azért beszélem ezt, hogy senki titeket rábeszélő szavakkal (hamis következtetésekkel) félre ne vezessen.
5. Mert ha húsommal távol vagyok is, de szellememmel örvendezve veletek vagyok, és látom rendeteket és a Krisztusban vetett hitetek szilárd voltát.
6. Nos hát, ahogy a Krisztus Jézust, az Urat elfogadtátok, úgy járjatok is most benne,
7. belé gyökerezve, rá épülve, hittől megszilárdítva, ahogy tanítottalak titeket, és túláradó hálaadással.
8. Vigyázzatok, hogy valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át zsákmányul ne ejtsen titeket, az emberi hagyományokhoz, a világ elemeihez tartva magát, és nem a Krisztushoz.
9. Mert testileg őbenne lakozik minden, ami az istenséget betölti,
10. titeket pedig ő tölt meg. Ő minden fejedelemségnek és fennhatóságnak feje.