Pál Első Levele A Korintusiakhoz 5:1-7 Csia Lajos Biblia (CSIA)

1. Miután tehát a hit alapján igazságosakká lettünk, legyünk békességben Istennel, Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül,

2. akin keresztül szabadon járulhatunk ahhoz a kegyelemhez, melynek révén állunk, és az Isten dicsőségének reménységével is dicsekedhetünk.

3. Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,

4. az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet.

5. A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,

6. ha ugyan igaz, hogy a Krisztus, még mikor erőtlenek voltunk, a kijelölt időben meghalt az istentelenekért,

7. akkor, amikor még az igazságosokért is alig hal meg valaki. A jóért ugyanis hamarabb elszánja magát valaki a halálra.

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 5