Az Örömhír Lukács Szerint 10:38-44 Csia Lajos Biblia (CSIA)

38. „Nem tudjátok mit kértek!” – felelte nekik Jézus.” Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, melyet én iszom ki, vagy bemerülni azzal a bemerüléssel, mellyel én merítkezem be?”

39. „Képesek vagyunk” – felelték azok, mire Jézus ezt mondta nekik: „Ki fogjátok ugyan inni azt a poharat, melyet én kiiszom s be fogtok merülni azzal a bemerüléssel, mellyel

40. én bemerülök, de a jobbomon és balomon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészítették.”

41. Mikor a tíz meghallotta az esetet, bosszankodni kezdtek Jakabon és Jánoson.

42. Erre Jézus magához szólította őket, és ezt mondta nekik: „Tudjátok, hogy azok, akiknek a nemzetek között uralkodói tekintélyük van, uraságuk alá kényszerítik, és nagyjaik fennhatóságuk alá nyomják őket!

43. Köztetek azonban nem ilyen a viszony. Ellenkezőleg. Aki közöttetek nagy akar lenni, szolgáljon ki titeket,

44. és aki köztetek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen.

Az Örömhír Lukács Szerint 10