Az Örömhír János Szerint 7:41-47 Csia Lajos Biblia (CSIA)

41. „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozott neki.

42. Mivel nem volt nekik miből megadniuk, kegyelemből mindkettőnek elengedte. Közülük melyik szereti most jobban őt?”

43. „Úgy vélekedem – szólalt meg Simon –, hogy az, akinek többet engedett el.” „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus,

44. majd az asszony felé fordulva így szólott Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Amikor házadba jöttem, nem adtál vizet a lábamra, ő pedig könnyével öntözte lábamat és hajával törölte meg.

45. Csókot sem adtál nekem, ő pedig, mióta bejöttem, nem szűnt meg lábamat csókolgatni.

46. Olajjal a fejemet meg nem kented, ő pedig lábamat kente kenettel.

47. Ezért azt mondom neked: Megbocsátották az ő sok vétkét, mert nagyon szeretett. Ellenben, akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”

Az Örömhír János Szerint 7