18. kik azért jöttek, hogy hallgassák őt, és hogy betegségeikből meggyógyuljanak. Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, rendre meggyógyultak.
19. Az egész tömeg azon volt, hogy megérinthesse, mert hatalom áradt ki belőle, s mindenkit meggyógyított.
20. Aztán tanítványaira emelte szemét, és így szólt: „Boldogok a szegények, mert övék az Isten királysága.
21. Boldogok kik most éheznek, mert ki fogják őket elégíteni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.
22. Boldogok vagytok, ha az emberek gyűlölnek titeket, ha kirekesztenek titeket, ha szidnak s neveteket, mint valami rosszat, kivetik az embernek Fiáért.
23. Örüljetek azon a napon, repessetek, mert nagy a béretek a mennyben. Hiszen ugyanígy cselekedtek a prófétákkal atyáitok.