Az Örömhír János Szerint 24:24-34 Csia Lajos Biblia (CSIA)

24. Ekkor a velünk levők közül némelyek elmentek a sírhoz és úgy találták a dolgot, ahogy az asszonyok mondták, őt azonban nem látták.”

25. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Óh, mily értelmetlenek és rest szívűek vagytok mindannak elhívésére, amit a próféták mondottak.

26. Hát nem ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak és azután bemennie dicsőségébe?”

27. Azután elkezdte Mózesnél és az összes többi prófétáknál, és elmagyarázta nekik azt, ami az összes iratokban felőle írva van.

28. Mikor közel jutottak ahhoz a faluhoz, ahová utaztak, az útitárs úgy tettette, mintha tovább akarna menni.

29. De erővel kényszerítenék őt.” Maradj velünk – mondták. Már este van, bealkonyult.” Erre bement, hogy náluk maradjon.

30. Történt azután, hogy amikor velük együtt asztalhoz dőlt, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte és odaadta nekik.

31. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték őt. Ő azonban láthatatlanná vált számukra.

32. Ekkor így szóltak egymáshoz: „Nem éreztük-e magunkban, hogy ég a szívünk, amikor az úton szólott hozzánk, amikor megnyitotta nekünk az írásokat?”

33. Erre felálltak, s még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe. A tizenegyet és a velük levőket egybegyűlve találták.

34. Azok elbeszélték, hogy valóban feltámadott az Úr, és láthatóan megjelent Simonnak.

Az Örömhír János Szerint 24