8. Azt mondom nektek, hogy hamar megítéli igazukat. Hanem az embernek Fia, amikor eljön, fog-e hitet találni a földön?”
9. A következő példázatot mondotta egyeseknek, akik abban elbizakodtak, hogy igazságosak, és a többi embert semmibe sem vették.
10. „Két ember felment a templomba imádkozni. Az egyik farizeus volt, a másik vámszedő.
11. A farizeus kiállott, és magának beszélve a következőket imádkozta: Óh Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, akik ragadozók, hamisak, házasságtörők, vagy amilyen ez a vámszedő is itt.
12. Egy héten kétszer böjtölök, megadom a tizedet mindenből, amit szerzek.
13. A vámszedő messzire állott, s még a szemét sem akarta égre emelni, hanem a mellét verte és így szólt: Óh Isten, engesztelődjél meg irányomban, ki vétkes vagyok.
14. Azt mondom nektek, hogy ő megigazulva ment alá házába, inkább, mint amaz. Mert mindenkit meg fognak alázni, aki magát felmagasztalja, de azt, aki megalázza magát, fel fogják magasztalni.”
15. A kisdedeket is elvitték hozzá, hogy megérintse őket. Mikor a tanítványok látták, korholták őket,
16. de Jézus magához szólította a kisdedeket.” Hagyjátok a gyermekeket, hadd jöjjenek hozzám – mondotta –, ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten királysága.
17. Bizony azt mondom nektek, aki nem úgy fogadja Isten királyságát, mint egy gyermek, nem megy be abba.”