Az Öröhír Márk Szerint 14:5-14 Csia Lajos Biblia (CSIA)

5. Mikor meg akarta őt ölni, megijedt a tömegtől, mert prófétának tartották.

6. Mikor azonban Heródesnek születésnapja lett, Heródiás lánya táncolni kezdett a terem közepén s úgy megtetszett Heródesnek,

7. hogy esküvel fogadta, hogy odaad neki mindent, amit csak kér tőle.

8. A leány, akit anyja előzőleg rávett a dologra, így szólt: „Add ide nekem egy tálban Bemerítő János fejét!”

9. A király elszomorodott, de esküje miatt s a vendégekért megparancsolta, hogy adják meg neki.

10. Így küldött el a király s fejeztette le Jánost a tömlöcben.

11. Mikor aztán a fejét elhozták egy tálban, odaadta a leánynak, az meg elvitte anyjának.

12. János tanítványai erre odamentek, elvitték a holttestet és eltemették. Azután útra keltek és Jézusnak is hírül adták a dolgot.

13. Mikor Jézus meghallotta a hírt, hajón félrevonult onnan egyedül egy puszta helyre. Ahogy azonban a sokaság ezt meghallotta, a városból gyalog utánamentek.

14. Úgyhogy, mikor Jézus a bárkából kilépett, nagy tömeget látott. Szánalomra gerjedt irántuk, s akik közülük gyengék voltak, azokat gyógyítani kezdte.

Az Öröhír Márk Szerint 14