Apostolok Cselekedetei 7:38-53 Csia Lajos Biblia (CSIA)

38. Annak, aki hisz bennem, amint az Írás mondja, élő víznek árjai folynak majd belsejéből.”

39. Ezt pedig a Szellemről mondta, akit kapniuk kellett azoknak, akik benne hittek. Nem volt ugyanis még Szellem, mert Jézus nem dicsőült meg.

40. Voltak a tömegben olyanok, akik, mikor ezeket a szavakat hallották, így szóltak: „Valóban próféta ő.”

41. Mások ezt mondták: „Ő a Krisztus.” Megint mások így szóltak: „Na, majd éppen Galileából jön el a Krisztus?

42. Nem azt mondta az Írás: Dávid magvából, Bethlehemből, abból a faluból jön a Krisztus, ahol Dávid élt?”

43. Meghasonlott a tömeg miatta.

44. Közölök némelyek el akarták őt fogni, de senki sem vetette rá kezét.

45. Ekkor visszamentek a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz. – „Miért nem hoztátok őt ide?” – kérdezték tőlük.

46. A szolgák ezt felelték: „Még soha ember úgy nem beszélt, mint ahogy ez az ember szól!”

47. A farizeusok erre is feleltek: „Ti is el vagytok tévelyítve?

48. Vajon az elöljárók vagy a farizeusok közül hitt valaki benne?

49. De a tömeg, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!”

50. Közülük egy azonban, Nikodémus, aki megelőzőleg meglátogatta őt, így szólt hozzájuk:

51. „Elítél-e valakit a mi törvényünk, akit ki nem hallgat előbb, és nem tudja meg, miket csinál?”

52. „Vajon te is Galileából való vagy? – kérdezték tőle. – Kutass utána és lásd meg, hogy Galileából nem származott próféta!”

53. Azzal ki-ki házába ment.

Apostolok Cselekedetei 7