Apostolok Cselekedetei 18:10-30 Csia Lajos Biblia (CSIA)

10. Simon Péter, akinél kard volt, kivonta azt és megvágta a főpap rabszolgáját, lemetszette annak jobb fülét. A rabszolga neve Málkus volt.

11. „Dugd kardodat hüvelyébe – szólt Jézus Péterre. – Hát én nem innám ki a poharat, melyet az Atya adott nekem?”

12. A kohorsz, az ezredes és a zsidók szolgái ekkor elfogták és megkötözték Jézust.

13. Először Annáshoz vezették. Ő volt Kajafás ipa, aki abban az esztendőben főpap volt.

14. Kajafás volt az, aki a tanácsban azt mondta a zsidóknak, hogy „hasznosabb, ha egy ember vész el a népért.”

15. Simon Péter és egy másik tanítvány követték Jézust. Az a tanítvány ismerős volt a főpapnál és Jézussal együtt bement a főpap udvarába.

16. Míg Péter kinn állt a kapunál. Akkor a másik tanítvány, aki a főpapnál ismerős volt, kiment és szólt a kapunálló leánynak, azután bevitte Pétert.

17. A kapunál álló fiatal rabszolgáló megszólította Pétert: „Nem vagy te is annak az embernek tanítványai közül való?” „Nem vagyok” – felelte ő.

18. Ott álldogáltak a rabszolgák és bérszolgák is, széntüzet csináltak, mert hideg volt és melegedtek. Köztük állt Péter is és melegedett.

19. A főpap tanítványai, és tanítása felől kérdezte Jézust.

20. Jézus így felelt neki: „Én nyíltan beszéltem a világnak. Mindenkor a zsinagógában és szent helyen tanítottam, hol a zsidók mindannyian összejönnek, rejtőzve semmit sem beszéltem.

21. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg hallgatóimat, mit beszéltem nekik. Azok, látod, tudják, hogy miket mondottam.”

22. Mikor ezeket mondotta, a szolgák közül egy, aki mellette állt, arcul ütötte Jézust, és ezt mondotta: „Így felelsz a főpapnak?”

23. Jézus így válaszolt: „Ha gonoszul szóltam, bizonyítsd rám a gonoszt, ha pedig megfelelően, miért versz?”

24. Annás ekkor megkötözve elküldte őt Kajafás főpaphoz.

25. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Kérdezték tőle: „Úgy-e, hogy te is a tanítványai közül való vagy?” Ő eltagadta: „Nem vagyok” – mondta.

26. A főpap rabszolgái közül egy, aki rokona volt annak, akinek fülét Péter levágta, így szólt: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?”

27. Péter ismét eltagadta és akkor tüstént megszólalt a kakas.

28. Jézust Kajafástól a pretóriumba (laktanyába) vezették. Ők maguk nem mentek be a pretóriumba, hogy ne fertőződjenek, hanem megehessék a pászkát.

29. Pilátus ment ki hát hozzájuk és megkérdezte: „Micsoda vádat emeltek ez ember ellen?”

30. Azok ezt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át.”

Apostolok Cselekedetei 18