Apostolok Cselekedetei 13:27-32 Csia Lajos Biblia (CSIA)

27. Akkor a falat után bement abba a sátán.” Jobban siess azzal, amit tenni készülsz!” – mondta neki Jézus.

28. Azt azonban az asztalnál fekvők közül senki sem értette, hogy ezt mire mondotta.

29. Némelyek azt gondolták, hogy miután a persely Júdásnál volt, Jézus azt mondta neki: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz,” vagy, hogy a szegényeknek adjon valamit.

30. Mikor azután a falatot elvette, tüstént eltávozott. Akkor már éjszaka volt.

31. Mikor elment, Jézus így szólt: „Most dicsőült meg az embernek Fia, Isten is megdicsőült benne.

32. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, hamarosan megdicsőíti őt.

Apostolok Cselekedetei 13