33. Ilyen jelképpel fejezte ki, hogy mily halállal kell meghalnia.
34. „Mi a törvényből azt hallottuk – felelte neki a tömeg –, hogy a Krisztus örökre megmarad, hogy mondhatod hát, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Ki ez az embernek Fia?”
35. Jézus azt felelte nekik: „A világosság még egy kis ideig köztetek van. Úgy járjatok, ahogy világosságotok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36. Minthogy világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiaivá lehessetek.” Ezeket mondta Jézus, azután elment és elrejtőzött előlük.
37. Bár ily nagy jeleket tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, melyet mondott:
38. „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott? Az Úrnak karjáról ki előtt hullott le a lepel?”
39. Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás később még azt is mondta:
40. „Vakká tette szemüket, megkövesedetté szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, szívükkel ne értsenek, meg ne forduljanak, és meg ne gyógyíthassam őket.”
41. Ezeket azért mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét és őróla beszélt.
42. Mégis még az elöljárók közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy a zsinagógából ki ne vessék őket.
43. Mert jobban szerették az emberek elismerését, mint azt a dicsőséget, amelyet az Isten ad.
44. Jézus hangosan kiáltotta: „Aki bennem hisz, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
45. És aki engem lát, azt látja, aki engem elküldött.
46. Én világosságul jöttem e világra, hogy senki, aki bennem hisz, sötétségben ne maradjon.
47. Ha valaki beszédemet hallgatja, és nem őrzi meg, én nem ítélem meg azt, mert nem azért jöttem, hogy a világot megítéljem, hanem hogy megmentsem a világot.
48. Van valaki, aki megítéli azt, aki elvet engem és beszédeimet el nem fogadja, az Ige ítéli el, amelyet szóltam, az Ige ítéli e1 azt az utolsó napon.