Apostolok Cselekedetei 12:3-12 Csia Lajos Biblia (CSIA)

3. Mária ekkor, miután vett egy font igazi nagyon értékes nárdus kenőcsöt, megkente vele Jézus lábát, azután hajával megtörölte. A ház erre betelt a kenet illatával,

4. Tanítványai közül azonban egyik, a karióti Júdás, ki őt elárulni készült, így szólott:

5. „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért s miért nem adták oda a szegényeknek?”

6. Ezt azonban nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem, mert tolvaj volt. Nála volt az erszény, s ő hordta, amit belé vetettek.

7. „Hagyd őt – mondotta Jézus –, hadd szóljon ez nekem temetésem napjára.

8. Szegények ugyanis mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindenkor a tietek.”

9. A zsidók közül nagy tömeg értesült arról, hogy Jézus ott van s eljöttek, nemcsak Jézusért, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit a halottak közül feltámasztott.

10. A főpapok erre elhatározták, hogy Lázárt is megölik,

11. mert a zsidók közül sokan mentek le oda és hittek Jézusban.

12. A következő napon az a nagy tömeg, amely az ünnepre érkezett, miután meghallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,

Apostolok Cselekedetei 12