Apostolok Cselekedetei 10:15-34 Csia Lajos Biblia (CSIA)

15. mint ahogy az Atya is ismer engem és én is ismerem az Atyát. Én lelkemet adom oda a juhokért.

16. Más juhaim is vannak nékem, melyek nem ebből a karámból valók. Azokat is elő kell vezetnem. Hallgatni fognak a szavamra úgy, hogy egy nyáj lesz majd és egy pásztor.

17. Azért szeret engem az Atya, mert lelkemet adom oda, hogy újra felvegyem.

18. Senki nem vette el azt tőlem, magam vetem azt el magamtól. Felhatalmazást kaptam arra, hogy elvessem azt, és felhatalmazást kaptam, hogy újra magamhoz vegyem azt. Atyámnál kaptam ilyen parancsolatot.”

19. Hasadás támadt a zsidók közt e beszédek miatt.

20. Közülük sokan ezt mondották: „Ördögi szellem van benne, nincs eszénél: Mit hallgattok rá?”

21. „Ezek nem ördöngösnek beszédei, – mondották mások. – Ördögi szellemnek lehet-e hatalma arra, hogy vakok szemét megnyissa?”

22. A templom újraszentelésének ünnepe következett akkor Jeruzsálemben. Tél volt.

23. Jézus a szenthelyen a Salamon tornácában járt.

24. Körülfogták a zsidók és megkérdezték tőle: „Meddig tartod még feszültségben a lelkünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd ki a nyilvánosság előtt.”

25. „Már mondtam, és nem hiszitek – felelte Jézus nekik. – A tettek, amelyeket Atyám nevében teszek, tanúskodnak mellettem.

26. Ti azonban nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók.

27. Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem.

28. Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből.

29. Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.

30. Én és az Atya egy vagyunk.”

31. A zsidók újra köveket hoztak, hogy megkövezzék.

32. Jézus megszólította őket: „Sok nemes tettet mutattam nektek, melyek Atyámtól valók-, közülük melyik tettemért köveztek meg engem?”

33. „Nemes tettért nem kövezünk meg téged – felelték neki a zsidók –, hanem káromlásért, azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad.”

34. Jézus ezt felelte nekik: „Nincsen megírva törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok?

Apostolok Cselekedetei 10